A Pannon Filharmonikusok zenekar Londonban!

Londonban adunk koncertet a forradalom napján


A budapesti Armel Opera Festival sok szeretettel várja azokat a Londonban élő komolyzene-kedvelőket, akik az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján egy kis “hazai szépséget” szeretnének csempészni az ünnepükbe október 23-án. A Pannon Filharmonikusok által tolmácsolt műsor házigazdája Kulka János színművész. Zongorán Bogányi Gergely, Kossuth-díjas művész működik közre, a zenekart pedig testvére, a generációjának egyik legjobbjaként számon tartott Bogányi Tibor vezényli.

Lon2

A zenekar magyar művekkel érkezik a hangversenyre. Bartók Béla Concerto és Liszt Ferenc Esz-dúr zongoraversenye mellett Beethoven Egmont-nyitányát játssza a társulat, mely mű – miután 1956. október 23 és november 4. között folyamatosan játszotta a rádió − utóbb az 1956-os forradalom emblematikus műve, mondhatni jelképe lett. Ahogy Balassa Péter fogalmazott: „akkor, azokban a napokban belekerült egy közép-európai kisország forradalmi kontextusába, tehát új mű lett belőle”.

Időpont: 2015. október 23., 19:30

Helyszín: Cadogan Hall, 5 Sloane Terrace, London SW1X9DQ

 

A részletes műsor:

Ludwig van Beethoven: Egmont-nyitány

Liszt Ferenc: Esz-dúr zongoraverseny

Bartók Béla: Concerto zenekarra

 

jegyvásárlás:

http://www.cadoganhall.com/event/pannon-philharmonic-orchestra-151023/

A produkció rendezője az Armel Opera Festival.

Reméljük Te is ott leszel. Ha nem tudsz eljönni, kérjük oszd meg ezt a cikket, hátha egy ismerősöd eljönne. Köszönjük.

 

We are performing in London on the revolution day

 

Budapest based Armel Opera Festival is inviting London’s classical music aficionados  for a revolutionary, passion-filled event on the 23rd October celebrating the Hungarian Revolution of 1956.  The spontaneous nationwide revolt against the government of the Hungarian Communist Party and its Soviet-imposed policies happened 59 years ago.

On the anniversary of this tragic, beautiful day the remarkable Hungarian orchestra ‘Pannon Philharmonics’ is conducted by one of today’s most outstanding Hungarian conductors, Tibor Bogányi. His brother Gergely Bogányi will be performing on the piano. He is the youngest artist ever to receive the Kossuth prize, the most prestigious state award acknowledging the most significant personal and group achievements in the fields of science, culture and the arts.

 

Date: 23 October, 7:30 PM

Location: Cadogan Hall, 5 Sloane Terrace, London SW1X9DQ

 

Concert program:

Ludwig van Beethoven: Egmont-overture

Franz Liszt: Piano Concerto No. 1.

Béla Bartók: Concerto for Orchestra

 

Tickets available:

http://www.cadoganhall.com/event/pannon-philharmonic-orchestra-151023/

We hope you’ll be there. If you can’t make it please share with your friends. Thank you