Egy fiatal nő vallomása: Miért hagytam el a hazám…örökre

Egy fiatal nő vallomása: Miért hagytam el a hazám…örökre

Sziasztok! Egy Londonban élő magyar lány nyílt levelére szeretnék reagálni.

Teljes mértékben egyet értek a levél írójával. Idő közben rengeteg támadás érte őt, rengetegen a különféle alternatív megoldásokat ajánlottak és a jobbnál jobb tanácsokkal látták el őt. Jöjjön most egy 27 éves fiatal magyar nő véleménye a mai magyar viszonyokról, arról, hogy miért is jöttem el idén év elején Londonba. Örökre.

 

13950912_10207004541174362_2008826876_o

Én aztán tényleg megpróbáltam igazi, magyar hazafias állampolgár lenni, és annak ellenére, hogy az évek során rengeteg családtag, barát, ismerős kiment külföldre, stabilan tartottam magamat ahhoz, hogy Magyarországon kell maradni, itt kell érvényesülni.

Egy vidéki nagyváros elit gimnáziumába jártam, ahonnan két felsőfokú nyelvvizsgával kerültem ki. Édesapám egyedül nevelt engem és testvéremet ( édesanyám régen meghalt), aki rokkant nyugdíjasként sajnos nem tudott tovább támogatni gimnáziumi éveim után. Az ELTE-re mentem továbbtanulni egy társadalomtudományos szakra, gondoltam én Budapest a lehetőségek városa, legalábbis a vidéki nagyvároshoz képest mindenképpen.

Hangsúlyozom, 20 éves koromtól semmilyen anyagi támogatást nem kaptam. (Mielőtt jönnének a támadások, 5 éves gimnáziumi osztályba jártam és egy évet késtem az iskola kezdéssel- világ életemben kitűnő tanuló voltam.)

 

Egyetemi évem első évében albérletben laktam, amihez felvettem a diák hitelt. Egy év után kollégiumba mentem, és nem vettem fel többet a diákhitelt. Teljes mértékben az ösztöndíjamból, szociális támogatásból és alkalmi diákmunkából tartottam fenn magamat. Sajnos azzal a szakkal, amit elkezdtem, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy kizárólag Budapesten lehet jól elhelyezkedni. Viszont az is, hogy Budapestre rengeteg pénz kell ahhoz is, hogy megéljen az ember. Otthon legalább adott volt a családi ház, így nem kellett albérletre költenem.

Így visszaköltöztem diplomám elvégzése után a vidéki nagyvárosba, ahol párhuzamosan elkezdtem két jóval piacképesebb szakot végezni. Igen, aláírtam a hallgatói szerződést, mielőtt azzal jönnének, hogy kizsákmányoltam a magyar felsőoktatási rendszert. -Nagyon valószínű, hogy vissza is fogom fizetni képzésem díját.

Ezek két éves szakok voltak, az egyetem utolsó évében sikerült találnom 2 munkahelyet is, mindkettő vendéglátás, pultozás. Az utolsó félévben tényleg nagy szerencsém volt, mert sikerült ezek mellé még egy irodai asszisztensi rész munkaidőt összeszednem, amely ugye már jól mutat az önéletrajzban is. Igen, konkrétan 3 munkahelyet és 2 egyetemi szakot vittem egyszerre. Minden félévemet 4.5 átlag felett teljesítettem. Persze ennek oly prózai oka volt, hogy kellett az ösztöndíj. Illetve végig számítottam arra, hogy mi lesz, ha elvégzem a sulit, és nem lesz munka.

13957656_10207004541054359_448574477_n

Ennek az 5 bevételi forrásnak köszönhetően sikerült egyben kifizetnem az egy éves diákhitelt, melynek felvett összege 400.000 Ft volt, fizetett összege pedig majdnem 500.000 Ft. Ez az összeg 3 év alatt keletkezett.

Sosem felejtem el a banki alkalmazott meglepett arcát és reakcióját: “Nagyon jól teszi.”

Miután elvégeztem ezt a két szakot is, jött a valóság, amire valljuk be, fel is készültem. Az irodai adminisztrációs munkánál finoman érzékeltették, hogy nem jelentenének be most már alkalmi munkavállalóival, mert az rengeteg járulék, már ha nem bánom. Ha bántam volna, gondolom jön a helyembe 10 másik hallgató. Az egyik pultos munkát nem tudtam csinálni, mert ahhoz is hallgatói jogviszony kellett.

Szerencsére a másik -hétvégi éjszakai munkát tudtam továbbra is csinálni.

Rengeteg helyre elküldtem az önéletrajzomat a vidéki nagyvárosban. Bocsássa meg a világ, de nem akartam elmenni akárhova, hiszen úgy voltam vele, ha már tanultam 5 évig, akkor kivárom azt, hogy szakmában helyezkedhessek el. Regisztráltam a munkaügyi központban is.

 

Azon az őszön édesapám meghalt szívrohamban (nagyszüleim sem éltek már). Emlékszek, hogy bementem az önkormányzathoz, ahol próbáltam valamiféle segítséget kérni, első kérdés: van-e a nevén ingatlan? Igen volt. Az amit a szüleimtől örököltem és rengeteg a kiadás vele. A temetés majdnem 800 ezer Ft volt. Ehhez sikerül igényelnem 40 ezer volt temetési segélyt. Én és a testvérem fizettük ki (aki 4 éve Londonban él). Sok ismerősöm említette, ők nem biztos, hogy ki tudták volna fizetni mindenféle segítség nélkül. Semmilyen támogatásra nem voltam jogosult, mivel nem volt még állandó munkaviszonyom soha az életben. Konkrétan éhen is dögölhettem volna ott ahol vagyok, ha nincs félretett pénzem.

Decemberben lejárt a TB-m. A hétvégi munka alkalmi munkavállalói volt, az irodában szóba hoztam, hogy nincs TB-m, a válasz: De el tudod intézni.. havonta 7 ezret fizess be. Össze kellett magam szednem, hiszen rájöttem, itt sajnos senkit nem érdekel, hogy mi történt, ez egy kegyetlen világ.

 

Végre decemberben sikerült megtalálnom álmaim munkáját egy jó nevű magyar informatikai cégnél. A baj csak annyi volt, hogy havi 90 ezret kerestem bejelentve – az első fél évben- mondták ők. Én pedig reménykedtem. De ezek mellett folytattam a hétvégi éjszakai munkát pultosként és az irodai adminisztrációval is iszonyú nagy szerencsém volt- sikerült megegyeznem a főnökkel, hogy otthonról dolgozok majd. Hamar kiderül, az informatikai cégnél sajnos alap dolog a túlóra- de legalább fizették is. A napi 10 óra általános volt a legtöbb embernél, de volt, aki 12 órázott. Én nem voltam a munka bajnoka, csak 8-10 túlórám volt hetente. Legalábbis ott. Majd hazamentem és folytattam az otthonról adminisztrálást, hétvégén pedig a pultozást. De hát így szép az élet ha pörög, nem igaz?! Akarni kell csak, mindent odatenni és akkor sikerül! Nem volt ritka az, hogy 60 órát dolgoztam egy héten, de volt olyan is, hogy 80 órát.

De szerencsére meg lett az eredménye még a kevés túlórának is.. felemelték a fizumat a teljes munkaidő munkába, havi 90 bejelentve és bónusszal, kis egyéb prémiummal még 40-50 ezer havonta- kézbe. Hivatalosan kerestem 120 ezer körül, nem hivatalosan 200 felett. Ez a vidéki nagyvárosban szinte álom fizetés. Igaz vannak ismerőseim, akik több évi munka után, folyamatosan túlórával, hétvégi munkával stb. elérik a 250-et is. Lehet, hogy szerencsések is, és jó helyen voltak jó időpontban. Hát én nem voltam ilyen.

 

Nem írtam még, hogy volt nekem kapcsolatom is. Persze a folyamatos munka miatt állandóan stresszes, leharcolt stb. voltam. Ezek mellett jöttek az átlag 27 éves párkapcsolatban lévő nő teendői: főzés, mosás, takarítás.  Albérletben laktunk ketten, feleztünk mindent. A párom is irodai munkával rendelkezett. Több évvel volt idősebb nálam. Majdnem 3 év után megkérdeztem tőle, hogy mégis mikor akarunk közös házat venni, összeházasodni stb.? A válasza az volt, hogy ő nem tudja, akar-e velem házat venni közösen. Őt tudják a szülei segíteni és nyilvánvalóan ő több pénzzel járulna hozzá a közös lakáshoz, így nem szeretne közösködni.

Anyagias világ ez ugye. Elkezdtem számolni, mivel ugye egyedül kellett kezdenem valamit. Az akkori bevételeimmel számolva ha havonta 100 vagy 120 ezret félre tudtam volna tenni, akkor legjobb esetben 1.4 milliót félre teszek egy évben. Volt akkor már félretéve kb. 2 millió forintom.

Az örökölt családi házat lehetetlen eladni (pedig 5 millióért adnám a 120 nm-es házat). Kérdezhetik, miért nem laktunk akkor a kiüresedett családi házban? Egyszerűen azért nem, mert a vidéki nagyvárostól 20 km-re van, a ház téli fűtése, rezsije és a bejárás többe került volna mint maga az albérlet a vidéki nagyvárosban. Nem beszélve arról, hogy nekem gyakorlatilag hétfőtől szombatig napi 10 órát minimum a hétvégi nagyvárosban kellett töltenem.

Visszatérve, a vendéglátásban így, 27 évesen maradt volna egy jó 3 évem, mivel így is 18 évesek voltak a munkatársaim. Szóval egy 3 év alatt össze tudtam volna szedni 6.2 millió forintot. Ugye a jelenlegi állapotokkal.. a heti 60 órával, 5 órás alvásokkal, állandó munkával, spórolással. Szétnéztem az ingatlan piacon: egy saját panel lakás 10 milliónál kezdődött.

 

Belegondoltam, hogy mi lesz, ha gyereket szeretnék? Hivatalosan 90 ezret kerestem ebből mennyit kapok majd anyaként? Mi lesz ha esküvőt szeretnék?

Hozzá kell tennem, igen kicsapongó életet éltem, mivel évente kétszer kimentem külföldre nyaralni ( szigorúan Wizzairrel illetve Ryanairrel egy alkalommal eljöttem Londonba, egy alkalommal pedig elmentem nyaralni a párommal). Ennyi csak jár az embernek. Engem érdekel más népek kultúrája, úgy voltam vele, hogy valamikor csak pihenhetek én is. Nem vagyok egy gép. Tudom, hogy van aki nem igényli, és egyetértek, ez szörnyű pénz herdálás. No de, nem cigiztem, nem szórakoztam, 3 ezer ft felett ruhát nem vettem.

 

Elgondolkoztam.. mi lesz 2-3-4-5 év múlva… a válasz UGYANEZ. Sajnos körbe néztem a baráti körömön, fiatal emberek, párok albérletben élnek, a szülők ha élnek sem tudják támogatni őket, mert ők is alig húzzák ki. Örvendetes dolog az, hogy vannak akiknek megadatott az a háttér, hogy a saját lakásukban tudnak élni, még ha hiteles is. 25- 30 éves emberek nem mernek elköteleződni, nem mernek összeházasodni, nem mernek gyereket vállalni, félnek, létbizonytalanságban élnek. Várnak valamire, hogy mire magam sem tudom. Amire én is vártam, hogy majd jobb lesz.. majd lesz valami. Nincs jövőkép, nincs biztonság, csak totális önkizsákmányolás, pénz hajsza, pattanásig feszült idegek, kimerültség, elkeseredettség, irigység.

Nem akartam örökre este 11-kor nekiállni vasalni, nem akartam attól félni, hogy szüljek, mert elvesztem a munkám, nem akartam állandóan robotolni otthon és a munkahelyen. Kimerültem fizikásan és lelkileg is.

Tavaly ősszel megmondtam, hogy én mindenképpen kijövök januárban Londonba. Jött az, hogy én nagyravágyó vagyok, nem fog sikerülni, mosogató leszek, rabszolga stb. Felmondtam mindenhonnan ideértve a kapcsolatot is.

13936903_10207004541094360_57069803_n

Nehéz volt? Igen nagyon, pedig felsőfokon beszélek angolul. Igen, dolgoztam konyhai kisegítőként- egy napot. A következő nap kaptam 2 állásajánlatot az IT szakmában. Én választottam ki, melyiket fogadom el: azt választottam, amelyiktől 10 perc sétára lakok. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, jóval több pénzért.

Ami a legfontosabb: nincs túlóra, nincs stressz, nincs hétvégi munka, nincs KP a kézbe. Van helyette napi 8 óra, pihenés, szabadidő, energia, derű, nyugodtság, kiegyensúlyozottság, tolerancia. Ez megfizethetetlen.

Szerencsés voltam? Nem tudom, lehet. Otthon talán nem volt szerencsém. Mindenkinek megvan a maga útja. Én tényleg próbálkoztam…

Üdvözlettel:

L.L.


Neked mi a történeted? Küldd be és publikáljuk: szerk@mamedia.info

  • Nyaligátor

    Üdvözöllek a klubban 😀