“Nekem bejött Anglia” – Így legyél zéró angoltudással az élet császára!

“Nekem bejött Anglia” – Így legyél zéró angoltudással az élet császára!

Miki írása nem hagyott nyugodni, mert tele volt közhelyekkel. Néha már nagyon hazugságszerű volt az egész írás. Valószínű, hogy kormányrendelésre készült, és egy Vitya-bértollnok írta, de az is lehet, hogy Miki csak egy nagy lúzer, és tényleg igaz a történet. Bármelyik verzió is igaz, eléggé elszomorító. Ezért úgy döntöttem, hogy én is reagálok rá, és megosztom az én történetem.

Én meg jóval az uniós csatlakozás előtt jöttem ki, és mint au-pair (bébiszitter) próbáltam szerencsét. Akkor meg vízumkötelesek voltunk, és a Heathrow-n kemény interjúk voltak, minden nem uniós országba lépőnek.

Zéró angollal jöttem ki egy magyar au-pair ügynökségen keresztül, egy Isten háta mögötti farmra. A tudásom kb. a “yes, no és az I don’t understand “ szavak voltak + a rendhagyó igék és a három módja. Szóval még alapfok sem nagyon. A legfőbb indok a kijövetelemre az angoltudás megszerzése volt, és úgy gondoltam, ezt legjobban angol környezetben lehet elsajátítani.

Amikor megérkeztem a családhoz, először nagyon barátságosak voltak, bár Ők is csak a fejüket vakargatták az angol tudásomon. Másnap reggel kézzel-lábbal elmutogatták, hogy mit várnak tőlem és mit hogyan kell csinálni. A fő meló a legkisebb lány, Jessica felügyelete és a takarítás, rendrakás volt. Eleinte minden OK volt, de aztán Jessica kezdett türelmetlen lenni velem, mert nem mindig értettem, amit mondott. Voltak kemény napok, volt, hogy sirassál végződött. Mégsem keseregtem, hanem szabadidőmben próbáltam angolul tanulni. Heti egyszer fizetős suliba jártam, bár sok értelmét nem láttam. Gyerekműsorokat néztem a tevében, esténként sorozatokat néztem, és szerencsére abban a fél – egy órában mindig rám ragadt jó pár darab új szó. (Hozzátenném, hogy akkor nagyon kevesen voltunk kint magyarok és magyar szót nagyon elvétve lehetett hallani). Volt, hogy pár magyar honfitárs kiröhögte az akcentusom, vagy ahogy a szavakat mondtam, mert Ők ugye már fél/ egy évé itt voltak és akcentus nélkül beszéltek (gondolták Ők) 🙂 De mégsem lohasztott le, mert bennem volt a bizonyítási vágy.

Az angoltudásom 3 hónap alatt feljött egy nagyon erős társalgási szintre (valahol  a társalgási angol és a középfokú szint között volt –intermediate level). Ekkor már angolul telefonáltam ügynökségeknek, és új család után néztem. Találtam is új családot és januárban már hozzájuk jöttem vissza. Három évig voltam kint akkor bébiszitterként, közben újra családot váltottam,  de mivel a vízumom közben lejárt, hazamentem.

Ez idő alatt rengeteget tanultam angoloktól és akkor már jó erős középfokú szinten írtam és beszéltem. Az au-pair meló mellett bevállaltam extra takarítást és vasalást angol családoknál és szerencsémre elég sokan segítettek az angol nyelv tökéletesítésében. Szereztek nekem angol kisiskolás nyelvkönyveket, házi feladatot kaptam tőlük, és mikor legközelebb mentem, Ők kijavítottak és elmondták, hogy hol a hiba és hogy hogyan lett volna ez helyesen, mire figyeljek stb. De sajnos, mivel lejárt a vízumom és már túltartózkodtam, nem akartam kockáztatni, úgy döntöttem, hogy hazamegyek, és majd az uniós csatlakozással visszajövök.

Közben otthon találtam melót, ahol tudtam használni az angolom, ezért nem sürgettem a visszatérésem, pedig az Angliában lakó barátaim csábítottak vissza. Kicsivel több, mint egy évig voltam otthon, de valahogy sosem jöttem ki a pénzemből, hiába dolgoztam heti 60-70 órákat. Közben szinte az összes Angliából hazahozott tartalék pénzem feléltem. Ekkor döntöttem úgy, hogy elég volt, és inkább visszajövök, mert ez így egy áldatlan állapot. Szerencsémre pont akkor sodort felém egy biztosítós ügynököt a szél. Mivel Ő tudta, hogy voltam már kint, és a lánya is kint él, megkérdezte, hogy érdekelne-e egy au-pair állás Londonban. Azonnal igent mondtam, mert úgy voltam vele, hogy az au-pair állás az biztos, kaját és lakást nem kell fizetni, sőt zsebpénzt is adnak, mellette meg úgyis akad plusz meló, szóval elég jól kereshetek. Egy héten belül lezajlott a telefonos interjú, beszéltek a volt családjaimmal referencia ügyben és három hét múlva már a repülőn ültem London felé.

Ez a család egy angol zsidó család volt. Nagyon kedvesek voltak és többet is fizettek, mint a többi au-pairnek, mert minden szombat délelőtt nekem kellett a gyerekekre vigyáznom és minden szombat este babysit volt. Az angolom először elég rozsdás volt, de pár hónap alatt sokkal jobb lett, mint előtte. Viszont az extra melók sajnos nem akartak összejönni. Ekkor döbbentem rá, hogy ez már egy teljesen más világ, mint regén, mert túl sok a lengyel és levitték az árakat. Unió előtt amikor takarítottam, nem mentem el £8-10/ óra alatt, itt meg ha £5-6-ot adtak, akkor örülhettem.  Lassacskán, de sikerült találnom pár nagyon vallásos zsidó családot, ahol takarítottam és rengeteget megtanultam a vallásukról és kultúrájukról. De már ekkor éreztem, hogy azért mégsem ezt kellene csinálnom életem végéig, úgyhogy már foglalkoztatott a váltás gondolata.

A vallásos zsidó családoknak köszönhetően (mivel tudtam, hogy mi a különbség a parévá, húsos és tejes ételek között) felvettek egy zsidó pékségbe dolgozni. De sajnos a tulaj három hónap után úgy döntött, hogy egyik napról a másikra megválik tőlem. Mivel nem volt szerződés + cash in hand meló volt, nem igazán tudtam hova fordulni.

Ezután böngésztem a netet meló után és a job centre révén sikerült találnom egy pincér melót. Hozzátenném, hogy semmi tapasztalatom nem volt benne, de a munka az munka. Lehúztam majdnem kilenc hónapot, de sajnos az egyre súlyosbodó ekcémám miatt abba kellett hagynom.

Következő munkám egy hotel recepcióján volt. Innen próbáltam tovább lépni irodába, de sajnos a hotel túl kicsi volt, és nem volt rá lehetőség, sőt a pénz sem volt a legjobb. Ezért innen a Cumberland hotelbe jelentkeztem, ami köztudottan London második legnagyobb hotelja. Itt a lengyel maffia miatt nem volt esélyem tovább lépni, de mégsem fújok rájuk, mert Ők azóta is ott vannak a recepción supervisor vagy Manager pozícióban, én meg egy kényelmes irodában sales support managerként. 🙂

A Cumberland-os tapasztalat sokat dobott a CV-men úgyhogy a következő melóm  a Group reservation office-ban volt. Imádtam a melóm, de az egyik kollégám (aki történetesen fekete) javasolta, hogy próbáljak meg egy Head Office melót. Megpróbáltam és sikerült. Head officeba kerültem, mint sales coordinator. Itt viszont rá kellett jönnöm, hogy az értékesítés nem az én világom, viszont adminban nagyon jó vagyok. De mivel nem volt megfelelő meló, ezért majdnem négy évig voltam itt, mire új lehetőség jött.  Az interjú, ami valójában egy beszélgetés volt, elég jól zajlott, és szerencsére megkaptam a melót, és azóta is itt dolgozom. Imádom a melóm, mert sosincs két egyforma nap, a főnököm nagyon laza, és heti egy napot otthonról is dolgozhatok. Rengeteget tanulok tőle, bevon mindenfele tréningbe, találkozóra, ha valami kurzusra szeretnék járni, azt is támogatja. Kell ennél több? 🙂

Szóval ennyi az én történetem, amint látszik ez sem volt fenékig tejfel, de a kitartás és áldozatos munka meghozza gyümölcsét. Mondjuk azért némi talpraesettség sem árt.

Még azért azzal kiegészíteném, hogy elég sokszor megkaptam, hogy könnyű nekem, mert beszélek angolul. Persze, elmentem a boltba és vettem öt kiló angol tudást 😉  Most komolyan, aki arra lusta, hogy megtanuljon angolul és inkább mással intéztet el dolgokat, minek van itt? (elég sokan vannak, akik még a bankba is tolmácsot kérnek 5+ év ittlét után) Ők azok, akik magyar házakban laknak, magyar tévét néznek, magyar boltban vásárolnak és magyar körmöshöz, fodrászhoz, stb. járnak.

A barátom ki szerette volna hozatni otthonról a UPC-t, de én azonnal nemet mondtam rá, mert szerintem egy angol nyelvű országban ne akarjunk magyar tévét nézni. Most már Ő is belátja, hogy ez egy jó döntés volt.

Volt olyan is, hogy otthonról megkeresett egy ismerős semmi angol tudassal, hogy szerezzek már neki melót, de ne valami alja melót, mint pincér vagy pultos. Közben meg a tesója otthon pultos. Szóval elvárások vannak, csak nyelvtudás nincs.

Miki írására reagálva lenne pár megjegyzésem:

  1. Nem kötelező tömegszálláson lakni. Általában mindenki ott kezdi, de sokan 3-6 hónap múlva a saját lábukra állnak, és kevésbé zsúfoltabb lakásba költöznek, vagy ügynökségtől bérelnek lakást és nincs lehúzás a magyarok részéről.
    2. Nem kötelező napi három órát buszozni (van metró is, ami gyorsabb), vagy közelebb kell költözni a melóhelyhez. Volt, hogy én a szomszédban laktam, úgyhogy buszra sem kellett költenem. Sőt, vannak bentlakásos melók is.
    3. Raktári melón kívül van még másik ezer meló is (pláne Londonban).
    4. Nem szükséges diploma a jó állashoz, csak kitartás és ambíció.
    5. Azért nem árt egy jó erős társalgási szint angolból, de az A2-es szint az alapfokú angol, ami itt annyi, mint halottnak a csók.
  2. Van élet Londonon kívül is, sőt az élet sokkal olcsóbb vidéken.
  3. Ha munkahelyi baleseted volt és nem pereltél, akkor az a te bajod. Itt kemény pénzeket fizetnek cégek, ha ilyesmi kiderül. De benne van a pakliban, hogy ez meg egy otthoni dolog, csak így jobban hangzott az egész ha mindent Angliára kenhetsz.
  4. Igen, elolvastam és jól latod, nekem bejött Anglia 😉

 

es jól latod nekem bejött Anglia-fbÜdv

Liz 🙂


Neked mi a történeted? Küldd be és publikáljuk: szerk@mamedia.info