Utolsó útjára indult III. Richárd


2015. március 23. 10:00 MTI

Utolsó útjára indult vasárnap III. Richárd, Anglia utolsó Plantagenet-királya, az angol-brit monarchia történetének egyik legvitatottabb személyiségű egykori uralkodója. 

A Bosworth csataterén 1485-ben, 32 évesen megölt király három éve megtalált, azóta tudományos módszerekkel – egyebek mellett a leszármazottak DNS-vizsgálatával – azonosított földi maradványainak egyszerű koporsóját az egykori csatatér közelében fekvő Leicester egyetemén, rövid ceremóniával indították útjára. A koporsó az ötnapos megemlékezés-sorozat alatt bejárja azokat a történelmi helyszíneket, amelyek valamiképp kötődnek az 530 éve – alig több mint két évi uralkodás után – meghalt királyhoz. Richárdot – akit annak idején ellenfelei koporsó nélkül, összekötözött kézzel vetettek egy sírgödörbe – végül csütörtökön helyezik végső nyugalomra Leicester katedrálisában, immár uralkodóhoz méltó külsőségek közepette.

A királytól Justin Welby, Canterbury érseke, az Egyesült Királyságban ma államegyháznak számító anglikán unió első számú vallási méltósága vesz majd végső búcsút a csütörtöki ceremónián, de külön búcsúszertartást tart majd az elhunyt uralkodó tiszteletére Vincent Nicholls, Westminster érseke, az angol katolikus egyház vallási vezetője is. Az anglikán egyház jelenlegi formájában ugyanis a III. Richárdot trónjáról letaszító későbbi Tudor-dinasztiához, személy szerint a Rómával szakító VIII. Henrikhez kötődik. II. Erzsébet királynő, az Egyesült Királyság jelenlegi uralkodója – az anglikán egyház legfőbb világi vezetője – nem lesz jelen a csütörtöki szertartáson.

III. Richárd a Rózsák Háborúja néven számon tartott polgárháborús időszak utolsó nagy csatájában halt meg Bosworth mezején. Tudor – a későbbi VII. – Henrik felkelőserege a legyőzött és megölt Richárd lecsupaszított, sebekkel borított holttestét lóhátra kötözve tette közszemlére Leicesterben, e nem éppen tiszteletteljes gesztussal is igyekezve meggyőzni a Plantagenet-dinasztia rivális ága, a York uralkodóház még megmaradt híveit arról, hogy ügyük végleg elveszett. Henrik és követői indulatait illusztrálja, hogy az azonosítási vizsgálatok során a szakértők tíz komoly vágott és szúrt sebet találtak a csontvázon. Ezek egy részét nagy biztonsággal megállapítható módon már Richárd halála után ejtették a holttesten, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy holtában is megalázzák az éppen legyőzött ellenséget.

III. Richárdot – az utolsó angol királyt, aki csatában halt meg – végül a leicesteri Grey Friars ferences kolostor templomának kerengőjében temették el. Az ennek romjain épült városi tanács parkolója alatt találta meg a csontvázat a Leicesteri Egyetem kutatócsoportja a néhai uralkodó felkutatására kezdett ásatások első napján, 2012 szeptemberében. Ez volt a brit történetírás utóbbi évtizedeinek legnagyobb horderejű felfedezése, és a csütörtöki újratemetéssel záruló eseménysorozat szervezői ennek megfelelő méltósággal kívánnak búcsút venni Anglia egykori uralkodójától.

Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?



Tovább olvasom a múlt-kor oldalon
Vissza a cikkekhez

A cikk eredeti forrása itt található:
http://mult-kor.hu/cikk.php?id=43199